„ A nevelés egyet jelent azzal, hogy segítsünk a gyermekeknek valóra váltani lehetőségeiket”
(Erich Fromm)
Az iskola fő tevékenysége a nevelés és oktatás. Mindenképpen nagyon fontosnak érzem a nevelést. Tanulóink nagy része napi életének több mint felét nálunk tölti el. Ezért a nevelést kiemelt helyen kell kezelni. Nemcsak osztályfőnöki órán, hanem egész nap figyelemmel kell kísérnünk, s az oktatási feladataink közé beágyazni a nevelést.
1.) Beszélgető-kör
Intézményünkben minden nap 15 perces reggeli beszélgető-körrel kezdünk, melyen a gyermekek élményei, problémái, gondjai, kérdései kerülnek felszínre, meghallgatást, megértést tapasztalnak és segítséget kapnak. Fejlődik empatikus, tolerancia- és tűrőképességük. Nyugodtabban, feszültség mentesebben kezdik meg a tanulást.
2.) Egészségnevelési program
„Fűben, fában orvosság” egészségnevelési programunk ez évi jelszava. November hagyományosan egészségnevelési hónap iskolánkban, melynek keretében vetélkedőket, előadásokat tartunk. Ennek jegyében szervezünk minden évben egészségnevelési napot. Tanulóink az évente megrendezett Vöröskeresztes- és Csecsemőgondozási versenyeken aktívan részt vesznek.
Folyamatosan figyelemmel kísérjük az iskolai étkeztetést, az ételek minőségét, mennyiségét. Célunk, hogy egészséges, bőséges ételek kerüljenek a gyerekek tányérjába. Iskolánkban évek óta sikeresen működnek az iskolatej és az iskolagyümölcs programok, mellyel tanulóink egészséges életmódját támogatjuk, egészségtudatos szemléletüket formáljuk.
3.) A mindennapos testmozgást biztosítják a testnevelés-, a tartásjavító órák, a sportkörök, a játék- és táncfoglalkozások, sportegyesületi foglalkozások.
Ettől a tanévtől a mindennapi testnevelés részeként a 4/a és 4/b osztályosok úszásoktatáson vesznek részt.
Ortopéd szakorvos felmérése alapján 46 tanuló vesz részt gyógytestnevelés foglalkozáson.
Részt veszünk továbbra is a Német Helga kézilabda utánpótlásedzéseken.
4.) Gyermekvédelem
Kiemelten kezeljük a gyermekvédelmet. Szükség esetén gyermekvédelmi felelőseink felveszik a kapcsolatot tanulóink szüleivel, illetve a Gyermekjóléti Szolgálattal.
5.) Környezeti nevelés
Környezeti nevelési programunknak köszönhetően 2014-ben iskolánk újból elnyerte az ÖKOISKOLA címet a 2015-2017-es időszakra.
Az iskola mindennapi működése ennek szellemében folyik. Tanulóink „energiakommandó” – ként felügyelik az épületben a takarékos energiafelhasználást. „Szemétszüretet”, papírgyűjtést, kupak, elem, gyűjtést rendezünk, segítve a környezettudatos magatartás kialakítását. A petpalack gyűjtésre havonta versenyt hirdettünk tanulóinknak. Kihelyezett tárolókban biztosítjuk a szelektív hulladékgyűjtést. Iskolánkban a környezeti nevelés évek óta kiegészül az erdei iskolák által nyújtott szolgáltatások igénybevételével.
6.) Diákönkormányzat
A nevelés színtere a Diákönkormányzat. Ez a testület megtaníthatja a gyermekeknek a közéleti szerepvállalást, kialakíthatják felelősségtudatukat és véleményük kinyilvánításának helyes formáit. Fontos szerepet tölt be az iskolai közéletben, havonta megrendezésre kerülő iskolagyűléseken, iskolánk hagyományos programjain, rendezvényein.
7.) Művészeti nevelés
Iskolánk célja egy olyan művészeti képzés megvalósítása, amely mélyen a diákok lelkébe ivódik: átszövi mindennapjaikat, gazdagítja ünnepeiket, formálja gondolkodásukat és elmélyíti érzéseiket. A művészetek megismerésével nyitottabbá válnak annak befogadására és kreatív megélésére is. Megtanulhatnak egy mindent átfogó gondolkodásmódot, mely szabad átjárást kínál a tudományok között. A művészeti képzés megismerteti a múlt értékeit, segít azok továbbélésében, a hagyománytisztelet kialakításában. Életre szóló szellemi-lelki gazdagságot nyújt.
Fontos, hogy iskolánk minden tanulója utat találjon a zenéhez vagy a képzőművészethez.
7.1.) „Kincsesház” – kézműves műhelyben alkalmazott tevékenységformák:
- Kerámia, fazekasság
- Nemezelés, szálas anyagok, quilling
- Hagyományőrző foglalkozások
- Tűzzománc
7.2.) „a Zene az kell” - zenei – műhelyben alkalmazott tevékenységformák:
- „Nép-zene-Tánc”- néptánc foglalkozás
- Hangszeres képzés- zenei különórák
- Kamarazene
- Fuvola-furulya
- Gitár
- Zongora
- Jazz dob
7.3.) Színjátszás- érdekes színfoltja iskolai életünknek, megemlékezéseink, ünnepségeink, közösségi rendezvényeink alappillére.